Ne ess pánikba. Nem vagy egyedül.

Lehet azon jajongni, hogy miért futnak jobban a nyugati szerzők, mint a magyarok, de ez egyfelől nem teljesen igaz, másfelől meg pillanatnyilag mi követjük a nyugatot és nem ők minket – bármekkorákat is merünk álmodni.

Az olvasó részint szeretne kiszakadni az itthoni mindennapokból, részint – legalább 300-600 oldal erejéig – szeretne nagyot lélegezni a fejlett országok levegőjéből, ami érthető törekvés, ráadásul ár-érték arányos.

Persze ez sem ilyen tiszta, mert az olvasó eközben azt is szereti, ha ismerős támpontok akadnak a szövegben – mint a szemléletmód, a humor, vagy bizonyos problémák megoldása – úgyhogy az sincs ellenére, ha megvezetik egy kicsit. Ezért szívesen olvas nyugati álnéven író magyar szerzőket.

A hazai könyvpiac időről-időre elcsodálkozik azon, hogy egyes magyar szerzők minden különösebb hátszél nélkül is lehetnek sikeresek. Különösen igaz volt ez az 1989 és 1992 közötti időszakra, amíg a piac diktált – az elvileg amúgy mélységesen piacpárti SZDSZ-es városvezetés villámgyorsan fel is számolta ezt a kaotikus állapotot. Tegyük hozzá, a könyvkiadás e nélkül se állna jobban – az interaktív játékok, az internet és a műholdas tévékínálat mindenképpen bedöntötte volna a jelenlegi rendszert – de azért ez a húzás jelentősen felgyorsította a folyamatot.

Kis nyelveken írni sose volt különösebben hálás feladat. Két dolgot tehetsz: az egyik, hogy nyelvet váltasz (és ha rám hallgatsz nem a finnt vagy az észtet célzod meg). Ez elég húzós, de nem lehetetlen, bár igazán árnyaltan és pontosan az anyanyelvén képes fogalmazni az ember. A másik, hogy tudomásul veszed az anyanyelved korlátaiból fakadó sajátosságokat, és szerzőként ehhez igazítod a stratégiádat. 

Amennyiben írtál, írsz, vagy írni szeretnél egy könyvet és nem tudod, hogyan tovább, nézz rá a Facebook oldalunkra vagy írj levelet a szerzosimogato@gmail.com-ra.

(http://www.tooopen.com/view/424697.html)