Ne ess pánikba. Legalább észrevették. A legviccesebb, amikor 300-500 ember fikáz hangosan egy könyvet, zeng a net a ledorongoló kritikáktól, egymást érik a regényt anyázó kommentek, miközben a lealázott mű csendesen megdönti az eladási rekordokat.

Az ember azért szeret egy könyvet, mert valamiért hasznos a számára. Akinek nem tetszik, az nem találta hasznosnak. Egy könyv sikerének semmi köze a mű színvonalához. Amikor valaki olyan problémán rugózik, amivel sok millió ember kínlódik egyidejűleg, azt úgy hívják, világsiker.

A fanyalgó kritikákkal az van, hogy egy könyv alsó hangon 100-300 oldal, a recenzió pedig 1-3 oldal – na, vajon melyiket könnyebb tökéletesre reszelni? A legszórakoztatóbbak „a könyv alapvetően jó, de találtam benne 2 hibát” típusú ismertetők – mert ezek arról szólnak, hogy a szerző összekalapált 300 oldalnyi, több-kevésbé élvezhető sztorit (amit ugye nem tett le 10 oldal után a recenzens), de van benne egy bekezdésnyi rész, ami nem tetszik neki.

Gyulai Pál, a 19. századi magyar irodalmi élet erős embere nem kedvelte Jókai regényeit. De nem érte be annyival, hogy a kritikáiban rendszeresen lehúzza őket, hanem ha tehette, szóban is beolvasott a szerzőnek. Az egyik alkalommal, amikor hosszan cincálta a legutóbb megjelent Jókai regényt – itt nem jó, ott csúszik, emitt lehetne elegánsabb a megoldás, stb. – Jókai ránézett, és csak ennyit mondott:

– Palikám, ha nem tetszenek a regényeim, ne olvasd őket. Nekem például sokan mondják, hogy nagyon jók a kritikáid, mégsem olvasom őket.

Hát valahogy így.

Amennyiben írtál, írsz, vagy írni szeretnél egy könyvet és nem tudod, hogyan tovább, nézz rá a Facebook oldalunkra vagy írj levelet a szerzosimogato@gmail.com-ra.

(http://www.duitang.com/people/mblog/167030768/detail/)