Ne ess pánikba. A legtöbben ugyanígy vannak vele. Az írók többsége abból él, hogy jóval silányabb könyveket fordít magyarra, mint amilyenek megírására képes. Ez a megoldás amellett, hogy fölöslegesen drágítja a könyvkiadást, leginkább arra jó, hogy minél több embernek rossz legyen a szája íze a szakmában.
Erre persze lehet mondani, hogy a magyar piacot a külföldi szerzők művei uralják, akár egy nyitott, érdeklődő társadalmat is jelezhetne, de az a tény, hogy a kiadók többsége harmad-negyedvonalbeli szerzők fordításainak kiadásából él, mélységes provincializmusunkat mutatja. Ráadásul a magyar szerző probléma elég egyszerűen megoldható, mint azt Leslie L. Lawrence, Vavyan Fable vagy T.O. Teas példája is mutatta még az átkosban.
Egy Jonasson-kaliberű Vonnegut klónt a magyar szerzők többsége bármikor képes előállítani. Ezeket a könyveket teljesen fölösleges lefordítani. Sokkal egyszerűbb lenne magyar szerzőkkel megíratni őket. Annak idején Böszörményi Gyulát is ügyesen ráállította a Harry Potter vonalra a kiadó, és bejött nekik, Nemes István Káosz-sorozata Skandar Graunnal pedig történelmet írt. A Bridget Jones naplója nyomán íródott, folytatásokban megjelenő Lukács Eszter válogatott élete is rendesen felfutatta annak idején a lapot, és valljuk be, legalább olyan jó, mint az eredeti.
Bár első pillantásra érthetetlen, hogy miért nem a magyar szerzők uralják a könyvpiacot, ennek nagyon egyszerű oka van. A kiadók többsége a könyvkiadáshoz és nem a szöveghez ért, és ezért idegenkedve nézik a kéziratokat. Egy megjelent könyv viszont kézbe vehető termék, van borítója (műhelytitok: meglepően sok könyvről döntenek pusztán a borító alapján), és persze vannak eladási statisztikái is, ami határozott előnyt jelent egy ismeretlen szerző kéziratával szemben.
Amennyiben írtál, írsz, vagy írni szeretnél egy könyvet és nem tudod hogyan tovább, nézz rá a Facebook oldalunkra vagy írj levelet a szerzosimogato@gmail.com-ra.
(María María Acha Kutscher)
